Életrajz
Wolfgang Ernst történészként és ókorkutatóként (klasszika-filológia és régészet) végezte tanulmányait, ugyanakkor folyamatos érdeklődéssel tekint a kulturális ideiglenességek („tempor(e)alities”) iránt, és az egyre inkább teret hódító, technológia alapú média tanulmányok szakemberévé vált. 2003 óta a berlini Humboldt Egyetem Zenetudományi és Média Intézetének elméleti médiával foglalkozó egyetemi tanára. Tudományos szakterülete korábban az archiválás elmélete és a muzeológia volt, mielőtt a médiatechnológia kérdéseivel kezdett foglalkozni. Jelenlegi kutatása magába foglalja a médiaarcheológiát, a technológiai tárolás elméletét, a kultúrák közötti tudásátadás technikáit, a mikrotemporális médiaesztétikát és azok kronopoetikus lehetőségeit, valamint a hanganalízist („szónikusság”) médiaelméleti szempontból.
Angol nyelven megjelent könyvei: Digital Memory and the Archive (2013); Stirring in the Archives. Order from Disorder (2015); Chronopoetics. The temporal being and operativity of technological media (2016); Sonic Time Machines. Explicit Sound, Sirenic Voices and Implicit Sonicity in Terms of Media Knowledge (2016).
Absztrakt
Operatív médiaművészet-megőrzés. Megőrizni a jelet: médiaelmélet a médiaművészet megőrzésére
Az elektrotechnikai médiaművekkel kapcsolatos egyes terminológiai kitételei a restaurálási és megőrzési gyakorlatnak elavulttá váltak; a kortárs digitális médiumok újabb sokként érték a restaurátor szakmát. Ahogy azt számos kiállítás, tudományos konferencia és az ezek alapján született kiadványok bemutatták már (például: Konservierung digitaler Kunst, szerk. Bernhard Serexhe, ZKM, 2013), a médiaművészeti múzeológia nem egyszerűen a műtárgy tartósságának megőrzésére irányuló feladat. Az időalapú technológiák restaurálásának magának is processzuálisnak kell lennie, épp annyira, mint az párhuzamosan zajló aktualizálásnak. Ez az a pillanat, amikor a restaurátorspecialisták médiaismereti tanácsra szorulnak. A médiaarcheológia leírja a kultúrális hagyomány módszereit és kritériumokat támaszt a technológiai ágensek ideiglenességeinek („tempor(e)alities”) filozófiai megközelítéséhez. Minden médiamű ki van téve az időnek a hátterében dolgozó hardver miatt (fizikai entrópia), a logikai, majdhogynem időfüggetlen megtervezése miatt (áramkörök és szoftveres kódok) és a valódi időkritikus feldolgozás miatt. A médiaművészet restaurálására irányuló episztemológia és esztétika igényli a médiaelméleti kritériumokat a processzuális tárgyak kezeléséhez, amely különbözik a műtárgyak hagyományos anyagi reastaurálásától.
