2017-01-08

Frederika HUYS

Életrajz

Frederika HuysFrederika Huys a genti The Protocol Room tulajdonosa és szenior konzervátora. A stúdió a kortárs műtárgyak megőrzésére és restaurálására specializálódott.

Frederika karrierjét egy a flamand közösséget vizsgáló tudományos kutatással kezdte. Egy művészettörténésszel közösen, összehasonlító tanulmányt készített Franciaország, Svédország, Németország, Anglia és New York vezető múzeumainak kortárs művészet konzervátori részlegeiről. Ezt a kutatást alapul véve megalapította a genti kortárs művészetek múzeumában (SMAK) a konzervátor és restaurátor részleget, melyet 1998 és 2010 között vezetett.

Alapítója volt az INCCA-nak 1999-től 2010-ig, ami a kortárs művek konzerválásával, kiállításával és restaurálásával kapcsolatos tapasztalatok és tudás megosztásáért felelős nemzetközi szervezet. Frederika képviselte az európai szintű projekt, az Instaláción belül (Inside Installation) öt szervezőjének egyikét, s a művészek részvételét (Artist Participation) vizsgáló kutatásért volt felelős.

2011-ben létrehozta a The Protocol Room-ot, mint szakmai céget, hogy egy valóban gyakorlati jellegű praxist biztosítson, elérhető formában múzuemok, galériák, művészek, magángyűjtemények és cégek részére. Gyakran dolgozik együtt más diszciplinák konzervátoraival, mérnökeivel, tudósaival és technikusaival. A már létező művészeti alkotások megőrzése mellett segíteni kíván a művészeknek a konzerválás elsajátításában, már a műveik elkészítésének folyamatában. Az eljárások különböző tartalmakkal íródnak a sajátos alkotások karakterisztikumaitól függően.

 

 

Absztrakt

Összetettség, Változatosság és Megőrzés. Hogyan járjunk el, mint kortárs restaurátorok?

Attól a pillanattól kezdve, hogy a műalkotás bekerül egy gyűjteménybe, számos megőrzési kérdést kell megvizsgálni. Nekünk, restaurátoroknak fontos az összhatások tanulmányozása, legyen szó például az installációk kiállításának és konzerválásának módszeréről. Az installációk rendkívül eltérőek lehetnek, valószínűleg ezek a legnehezebben felvázolható esetek. Számos művészeti alkotásnak részei olyan szempontok, mint a változtathatóság, a sokszorosítás, az előadás, az elektronikus média és az interakció. Ezen munkák kezelésére kész válaszok nem léteznek. Ebben az esetben a kutatás a kulcsfeladat, ez adja ideális esetben a művész és a kutató közti interaktív eszmecsere keretét. Az egyes műalkotásokra vonatkozó egyedi útmutatót eredményező kutatás az alapvetése és sok esetben az egyetlen garanciája a műalkotás fennmaradásának. Ha nem létezne ez a párbeszéd, nem lehetne tudni, hogy hogyan kell ezeket a műveket az első installálásuk után kezelni. Van installáció, amit ki lehet változtatás nélkül újra állítani, de van, amely törékenysége és összetettsége miatt szétbomlik. Frederika Huys betekintést enged a kortárs művek megóvásáért folytatott munkája során használt konzerválási és dokumentálási gyakorlatokba. Komplex művek, mint például az installációs művészet, az elektronikus média, a performanszok és a megismételhető (re-executable) művészet megőrzésének és bemutatásának különböző alkalmazási módszereiről lesz szó. Huys gyakran dolgozik együtt különböző szakmák restaurátoraival, mérnökeivel, mérnökökkel, tudósokkal és szakemberekkel. A konzerválás során alkalmazott megközelítés vagy stratégia különböző források és érvek mentén alakul. A művészekkel való közreműködés sok esetben kiindulópontja a lehetőségek és határok felmérésének.

Különböző konzerválási stratégiák:

  • Az eredeti megóvása
  • Egyes részek cseréje
  • Újbóli kivitelezése egy olyan műnek, mint egy performansz vagy egy konceptuális mű
  • Az alkotás áthelyezése egy új hordozóra vagy formátumba
  • A műalkotás emulálása kortárs alkalmazásban
  • Az újraértelmezése egy műalkotásnak, a bemutatás alternatív módjai

 

Az előadás második része betekintést enged az eszközökbe, amelyeket a műalkotások hosszútávú megóvása érdekében hoztak létre.

  • Referenciaanyagok
  • Helyettesítő anyagok rövid élettartamú tárgyakhoz
  • Segédanyagok konceptuális alkotások kivitelezéséhez
  • Instrukciós videók az installációk újbóli bemutatásához
  • Technikai leírások, rajzok és tevek
  • Állapotfelmérések és előírások
  • Archívum és dokumentáció

 

A bemutatott esettanulmányok betekintést engednek a gyakorlatba,
így például:

El-Hassan Róza: Gleaming fruits – Lichtmahl, 1996

El-Hassan Róza: Gleaming fruits – Lichtmahl, 1996

Suchan Kinoshita: Voorstelling, 1999

Suchan Kinoshita: Voorstelling, 1999

Beverly Semmens: Petunia, 2001

Beverly Semmens: Petunia, 2001

Ief Spincemailles: There is the Sun, 2014

Ief Spincemailles: There is the Sun, 2014

Ief Spincemailles: There is the Sun, 2014

Ief Spincemailles: There is the Sun, 2014

TÁMOGATÓK

 

A Ludwig Múzeum együttműködő partnere a C3 – Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány