Életrajz
Restaurátor, adattáros és szaktanácsadó. Tanulmányait Krakkóban, a Képzőművészeti Főiskolán végezte, a restaurálás és a megőrzés hagyományos módszereit sajátította el; doktori fokozatát az Intermédia Tanszéken szerezte meg. Doktori kutatásának témája: a képzőművészet restaurálásának elmélete és gyakorlata a digitális média korában. Részt vett film-, videó- és internetművészet megőrzésével foglalkozó kutatásokban. Wysocka publikált egy könyvet, amely díjat nyert, címe: Wirtual neciało sztuki. Ochrona i udostępnianie dzieł audiowizualnych (A művészet virtuális teste. Az audiovizuális művészet megőrzése és elérése).
Wysocka a digitális archiválási projekt koordinátoraként a Nemzeti Filmarchívum digitális gyűjteményének gondozásáért, digitalizálásáért és a filmhordozók restaurálásáért felel, így többek között a Krakkói Animációs Filmstúdióban és a łódźi “Se-Ma–For“ Stúdióban készített animációs és kísérleti filmek restaurálása is hozzá kötődik.
Absztrakt
A gyűjteményi folyamatok átláthatósága
A gyűjteményi folyamatok átláthatósága és a megőrzési és restaurálási eljárások dokumentálása révén a műtárgyak sértetlenségének megóvása egyaránt alapkövetelmény a megőrzés területén; végrehajtásuk ugyanakkor kihívást jelent, számos műalkotás esetében elérhetetlen célnak tűnik. Az újmédia és minden audiovizuális mű új kérdéseket vet fel. Pontosan mit kell dokumentálni és ennek milyen kidolgozottnak kell lennie, amikor időalapú médiáról beszélünk, amely természetéből fakadóan sokrétű és nem egyszer elavulttá válik? Milyen technikai adatokra van szükségünk egy harmadig fél részéről (így a laboratóriumok vagy az utómunkával foglalkozó stúdiók), hogy megőrizzük az audiovizuális művek hitelességét és épségét? Vajon az időalapú média restaurálásának is szintén időalapúnak kellene lennie? A digitalizálás folyamatainak követése és a film konvertálása további digitális formátumokba mind nélkülözhetetlen lesz a fenntartható gyűjtemények és múzeumok számára. Egyre inkább értékes lesz az elkövetkező generációkra nézve, akiknek már nem lesz hozzáférésük az analóg forrásokhoz, és csak a digitális változatok alapján fognak megismerkedni tudni a kinematográfiai örökséggel, hiszen a film is egyre inkább elavult médiummá válik. 2016 elejétől kezdve a National Film Archive kiterjesztette a médiakezelői metaadat-struktúráját, hogy a képi és hanganyag megőrzéséről, digitalizálásáról és restaurálásáról hasznos információkat rögzítsen. A különböző forrásokból származó információkat összekapcsolva tisztább képet kaphatunk a digitalizált művekről és az egész gyűjteményről. A fejlett adatbázisnak köszönhetően a korábban különválasztott tevé- kenységek és ezek reprezentálása dokumentumok segítségével egy koherens munkaritmussá fejlődik, egy még inkább kifejező döntéshozó folyamattal, paraméterek felhasználásával, az idő kihasználásával és emberek bevonásával. Előadásomban meg szeretném osztani tapasztalatainkat, hogy hogyan segíti a restaurálási folyamatok rögzítése a gyűjteményi tárgyak élettartamának kezelését a szerzeményezéstől a megóvási és digitalizálási folyamatokon át a restaurálásig.
