Életrajz
Dr. Dorcas Müller (1973) médiaművészetet tanult a University of Design Karlsruhe egyetemen, az egyetemi tanár Ulaynál, majd PhD-t szerzett médiaelméletből (Prof. Boris Groys). A műalkotásaiért kapott elismerések közé sorolható a Kunstfonds Bonn és a Körber Foundation, Germany ösztöndíjai. 2004-óta kutató munkatárs a ZKM | Center for Art and Media Karlsruhenél, ahol számos videóművészeti produkcióban vett részt. 2011-ben a ZKM | Laboratory for Antiquated Video Systems vezetője lett.
Absztrakt
Amikor a művészek videóval kezdtek el foglalkozni
A művészek akkor kezdtek el videóval foglalkozni, amikor az első tömeggyártású eszközök megfizethetővé váltak az 1960-as években. Az első generációs videóművészek óta – mint Nam June Paik vagy Steina és Woody Vasulka, akik a Sony Open Reel felvevőkkel – több mint száz különböző, és éppen ezért egymással nem kompatibilis videó formátum jelent meg a piacon. A ZKM | Center of Art and Media Karlsruhe részeként 2004-ben alapított Laboratory of Antiquated Video Systems a mágnesszalagra készült videó- művészet megőrzésére és restaurálására specializálódott. A folyamathoz szükséges eszközpark egy gyűjteményt tartalmaz, benne háromszáz egyre inkább ritkává váló, amerikai és európai szabványú, különböző formátumú videolejátszókkal. Az archívumokban található mágnesszalagok szinte kivétel nélkül kémiai bomlási folyamat áldozatai lesznek előbb vagy utóbb, még akkor is, ha optimális körülmények között vannak tárolva. Már 1981-ben, az első SONY Open Reel Tape esetében jelentkezett a lejátszhatatlansághoz vezető, úgynevezett sticky-shed szindróma. Az 1990-es évek végén fedezték fel a U-matic szalagoknál, hogy a poliészter alapra felvitt mágnesréteg eróziója is komoly problémákat okozhat. Ma a Betacam SP szalagok gyakran még gyengébb eredményeket mutatnak az időtállóság terén, mint az archívumok hátsó polcain tárolt, eredeti U-matic mesterszalagok. A hermetikusan elzárt, archívumokban tárolt elektronikus művészet ezért folyamatosan veszít az értékéből és sokkal inkább ki van téve az elmúlásnak, mint bármilyen más művészet. Hatalmas probléma, hogy ezek a médiumok sokkal rövidebb életűek, mint az emberek, akik készítették őket. A korai videoművészet több ezer órányi anyagát csak úgy lehet megmenteni, ha mindig újabb digitális hordozókon tároljuk őket. Így felmerül a gyanú, hogy az elavuló adathordozókról való folyamatos költöztetés egy olyan végtelen folyamat lesz, amelynek csak az emberi kultúra leáldozása tesz majd pontot a végére. A ZKM | Center for Art and Media az egész világból fogad be digitalizálandó anyagokat, cserébe a művek másolataiért a kutatói könyvtár részére, vagy a ZKM kiállításain való szerepeltetésért, esetleg szélesebb körű együttmű- ködés részeként. De a kapacitás limitált.
